Közlekedési kérdésekről tárgyalt Palkovics László Belgrádban

A határátkelők forgalmának gyorsításáról, a két országot érintő vasútfejlesztésről, valamint a Szerbiát és Magyarországot összekötő vízi utak használatáról tárgyalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Belgrádban Zorana Mihajlovic szerb építési, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszterrel.

Palkovics László a találkozót követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy szerb kollégájával legfőképpen a Budapest-Belgrád-vasútvonal építéséről tárgyalt, amely véleménye szerint olyan beruházás, amellyel mindkét ország beírja magát az elkövetkező száz év történelmébe. Mint mondta: ezen keresztül tud az áru Ázsiából Európába jutni, és ez mindkét ország számára stratégiai jelentőségű beruházás, „hiszen ha ez az áruforgalom kikerül bennünket, akkor nem tudunk ebből sem profitálni, sem a gazdaságainkat nem tudjuk ennek megfelelően fejleszteni”.

hirado.hu