Havi archívum: február 2019

Új vezérigazgató a MÁV-START élén

Dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója 2019. február 19-cel felmentette tisztségéből Csépke Andrást, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatóját. Február 20-tól – jelenlegi tisztsége mellett – Kerékgyártó József, a MÁV FKG Kft. ügyvezetője tölti be a személyszállító vasúttársaság vezérigazgatói pozícióját.

Continue reading

Állásfoglalás a gépkocsi költségtérítésről

Valamennyien felháborodva fogadtuk az 1/2019. (I. 22. MÁV-START Ért. 2.) sz. vezérigazgatói utasítást a MÁV-START Zrt. munkavállalóinak munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésének szabályozásáról szóló rendelkezést, mivel szokás szerint nem kaptunk időt, és így lehetőséget sem a tervezet véleményezésére.

Többen kérdeztétek van-e jogosultsága a munkáltatónak a saját tulajdonú gépkocsik kilométer óráját, illetve törzskönyvét ellenőrizni. Sajnos a vonatkozó 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről, de a munka törvénykönyve sem ad erre választ. Keressük a megoldást, de addig is élünk a véleményezési jogunkkal, és kifejezzük nemtetszésünket.

Az biztos, hogy az adatkezeléshez a dolgozó hozzájárulása szükséges, azonban ennek hiányában nem részesülhet az utazási költségtérítésben. Felmerül annak lehetősége is, hogy nem igényeljük ezt a lehetőséget, viszont olyan munkaidő beosztásra tartunk igényt, hogy normális időben, és közlekedési eszközzel meg tudjunk jelenni a munkát felvenni, de annak
végeztével haza is jussunk.

Keressük a jogszabályi alapját a tiltakozásnak, és értesíteni fogjuk tagjainkat a fejleményekről.


-GSZ-

Megállapodás a MÁV-Startnál a VBKJ-ról

Ülést tartott a MÁV-START Vasúti Érdekegyeztető Tanácsa, amelyen megállapodtak a választható béren kívüli juttatások (VBKJ) keretösszegéről, amely idén változatlanul 271 400 Ft lesz.

Az idén már a bérrel megegyező módon adózó juttatási forma megmarad a VBKJ-rendszerben, csak a megszűnt Erzsébet-utalványok nem lesznek választhatók. A munkavállalók érdekében fokozott figyelmet fordítanak az egyes VBKJ-elemek adózására vonatkozó egyértelmű tájékoztatásra. A választható juttatási formákon túl továbbra is alanyi jogon jár évi nettó 92 900 Ft értékű juttatás a SZÉP-kártyák vendéglátás alszámlájára.

-MÁV Csoport Kommunikáció-