5-ös metró, 98 új HÉV, vasúti alagút – mindent leokézott a kormány

Alagút a Déli és a Nyugati pályaudvar között, 5-ös metró első üteme, 2-es metró összekötése a gödöllői HÉV-vel, a HÉV-járműpark teljes cseréje, a Nyugati vágányainak befedése – ezeknek a közlekedési fejlesztéseknek a megvalósításáról döntött a kormány a szombaton megjelent határozat szerint.

Először a gyorsvasúttá fejlesztendő csepeli és a ráckevei HÉV-et vinnék be a föld alatt a Kálvin térig – ez az 5-ös metró első üteme, sokszor volt már róla szó, de eddig semmi nem történt, de a mostani kormányhatározatban a kormány a megvalósítandó projektek közé emelte. Megvalósíthatósági tanulmányt készíttetnek továbbá e két HÉV-vonal és a szentendrei HÉV távlati összekapcsolásáról – ez a sokat hallott 5-ös metró második üteme.

A határozat a Kunszentmiklós-Tass-Kőbánya-Kispest között közlekedő személyvonatokat is lehozná a föld alá és az 5-ös metróval integrálná. Továbbá azt is megemlíti a határozat, hogy áttfogó felújítás vár a Békásmegyer és Szentendre közti HÉV-szakaszra.

Szintén „gyorsvasúti üzemmódú fejlesztést” terveznek a gödöllői és csömöri HÉV-vonalon, a szintén régóta hallott 2-es metróval való összekötést is javasolják az Örs vezér terén, illetve új átszállókapcsolat kialakítását szorgalmazzák Törökőrnél a 100a vasútvonallal és Rákosfalvánál a körvasúttal, előkészítenék továbbá a 2-es metró Budapest XVII. kerületébe tartó rákoskeresztúri szárnyvonalat is.

Mindehhez a HÉV-vonalak „teljeskörű járműcseréje” járul, írják. A 98 HÉV-kocsi átlagéletkora ma 42 év.

Egy másik határozatban a kormány egyetért “a Budapest fejlettségéhez mérten méltatlan állapotú vasúti pályaudvari rendszer megújításával”, azaz a fejpályaudvarok megszüntetésével, és ennek céljából javaslatot készíttet a Déli és a Nyugati pályaudvar közé építendő vasúti összekötő alagút megépítésére és az így növekvő szerepű Nyugati pályaudvar központi pályaudvarrá alakítására.

Javaslatot készítettek a Déli összekötő vasúti hídhoz kapcsolódó Körvasútnak új megállóhelyekkel az új budapesti vasúti hálózati koncepcióba illesztésére is, és a megváltozó szerephez illeszkedő fejlesztési koncepcióra a Keleti pályaudvarra vonatkozóan.

Továbbá, bár a Fidesz annak idején tiltakozott a Gyurcsány-kormánynak a Nyugati köré tervezett kormányzati negyede ellen, most igazolódni látszik, hogy mégis kezdeni akarnak valamit a Nyugati körüli vasúti területtel.

A mostani határozat ugyanis javaslatot kér „a fejpályaudvarok és a bevezető vasúti vonalszakaszok mentén lévő vasúti rozsdaövezetek funkcióváltására, városfejlesztési célú hasznosítására, kiemelten a fejlesztési célok megvalósítása nyomán fokozatosan felszabaduló Déli pályaudvar teljes területére, a Nyugati pályaudvar és a Keleti pályaudvar menti, valamint az azokhoz vezető belterületi vasúti vonalszakaszok mentén felszabadítható területekre”.

Mindkét program első ütemét a mostani európai uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program pénzügyi keretének terhére valósítanák meg, a közbeszerzési eljárások lefolytatására maximálisan adható támogatási előleget 150 millió forintban határozták meg. Kiemelt prioritásként szerepeltetni kívánják a programot a 2021–2027 közötti európai uniós programozási időszakban megvalósítani tervezett közlekedési beruházások között is.

Mindez arra utal, hogy míg a mostani uniós pénzügyi ciklusban a vidék, a következőben Budapest lehet a fejlesztések központja.

-hvg.hu-